SZÉKELYVAJA – Ahol él a történelem (I. rész)
A 2019 február 3-án jelentkező Falu világa műsorban a Maros megyei Székelyvaját mutatjuk be. A település az Erdélyi medence közepén fekszik. Marosvásárhelytől 15 km-re délkelet irányba. Közlekedési viszonyai jók, mivel az E-60-as nemzetközi út szeli át. A falu területének legalacsonyabb tengerszint feletti magassága 326 méter, ez a település központi része, legmagasabb pontja 520 méter, a falu határában található Figyelőerdőnél van. Innen kilátás nyílik a Nyárád és Küküllő mentére. Közigazgatásilag Ákosfalvához tartozik. 1332-ben Voya néven említik először. 1562-ben határában fogták el János Zsigmond csapatai székelypálfalvi Nagy Györgyöt a fellázadt székelyek egyik vezérét, akit Segesváron lefejeztek. 1848-ban itt tartották Marosszék nemzetőrei gyűlésüket, innen indultak a radnóti tábor ellen. A hagyomány azt tartja, hogy Székelyvaja a szent-benedeki fehér barátoknak volt majorja, innen tejet és vajat szereztek be maguknak. Innen eredne a falu neve. Van egy másik feltevés is, hogy nevét a régi székely nemek és ágak szerinti felosztásban található Vaja ágról kapta. Székelyvaja gazdag vízhálózattal rendelkezik, amely patakokat, forrásokat és határkutakat foglal magába. Református temploma román kori eredetű, szemöldökkövében egykor 1442-es évszám volt látható. 1695-ben építettnek vélik a történészek a Sándorhegy északnyugati részén található ortodox kápolnát. 1974-ben és 2004-ben felújították. Nincsenek hívek, nem használják. Iskolai oktatás már 1602-től létezik a településen. Ma a megcsappant gyermeklétszám miatt csak elemi iskola működik a faluban. A művelődésnek, kultúrának az igénye nemzedékről nemzedékre szállt. Az éneklést mindig szerették. Bartók Béla 1914-ben Székelyvajában is járt gyűjtő útja során. A jelen kulturális élet egyik nagyon szép példája a Székelyvajai Fúvószenekar. 1958-ban alakult 13 székelyvajai kezdeményezésére.
A február 3-i műsorban Menyhárt Bálint tanácsos, László Júlia tanítónő, Szabó Emilia tanítónő, Csatlós Csilla Edit tanárnő, Pataki Erika Tímea és Dósa Tamás diákok, Nagy Miklós István vállalkozó, Csatlós Csongor fiatal gazdálkodó, Mán Péter (83) és Mátéfi Szabolcs fiatal taxisofőr vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.
Műsorunk a 2018 október 7-i műsor ismétlése!