• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.7908 RON
  • GBP5.9910 RON
  • HUF1.2029 RON

PUSZTINA – Bákó megye (I. rész)

A település 358 méter tengerszint feletti magasságban elterülő falu, közigazgatásilag Perzsojhoz tartozik. Pusztina Moldva egyik legfiatalabb csángó települése, mivel úgy tartják a madéfalvi vérengzés után, az 1790-es években vándoroltak ide magyarok. A szájhagyomány szerint a Csík vármegye felől érkező magyarok először egy román faluba Blegyestbe mentek, s ott cséplést vállaltak, majd ők, a cséplők jöttek a mai Pusztina helyére. A falu a nevét az itt talált pusztáról kapta. Más forrás szerint az első csíki telepes, aki Pusztinába érkezett, egy bizonyos Pusztina György volt. A falut először 1792-ben említették egy osztrák térképen, Pusztiian néven. A faluban egy másik szájhagyomány szerint érkeztek még Erdélyből 1816-ban is ide telepesek, ami valószínű, hogy összefügg az akkori nagy éhínséggel. Az erős elrománosítási törekvések eredménye, hogy ma már a pusztinai családok neveit elrománosították, de saját, csángó tudatuktól azonban nem sikerült megfosztani őket. A pusztinai katolikus templom 1830 körül épült, Szent István tiszteletére szentelték fel. Napjainkban a szentmise román nyelven folyik, a magyar nyelvű misét többszöri kérésre sem engedélyezték. Pusztinában nagyon sokáig nem volt magyar nyelvű oktatás, napjainkban azonban van, és diákok is vannak. A magyar házban pedig órák után is vannak foglalkozások, amelyeken kevés kivétellel minden pusztinai gyerek részt vesz. Aki ellátogat a településre nem mulasztja el felkeresni a főtéren a Szent István tiszteletére felszentelt templomot, de a Szent István szoborra is kerül pár szál virág.

A február 15-i műsorban dr. Nyisztor Tinka néprajzos, Nyisztor Ilona népdalénekes, Becze Péter nyugdíjas gazdálkodó és Cingar Liliana fiatal anya vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.

Műsorunk a 2014 december 7-i műsor ismétlése!