OROTVA – Nyugalom a hegyek között (I. rész)
A 2024 július 14-én jelentkező műsorban a Hargita megyei Orotvát mutatjuk be. A település közigazgatásilag Ditróhoz tartozik, tőle északra terül el az Orotva és a Halaság patakok völgyében. A 18. század végi és a 19. század elejei falukirajzás eredményeként alakult ki a szénacsinálásra, állattenyésztésre használt területeken. Első telepesei erdőírtással, szénégetéssel foglalkoztak. Innen származik a falu neve is, ortás, irtás névből alakulhatott ki. Más forrás szerint a falu neve az aratás szóból származik, ami annyit jelent, mint begyűjteni munkánk gyümölcsét. A falu határában bánya működött, ugyanis a település gazdag építőkövekben, radioaktív ércekben. Eleinte a thóriumot termelték ki, majd a szenet. Az erdőkitermelés 1912-ben keskeny vágányú vasútvonal megépítését tette szükségessé, mely 54 éven át szolgálta a fa szállítását a hodosi fűrészgyárhoz. Római katolikus temploma 1973-ban épült a korábbi, 1925-ből való kápolna helyett. Híres népi gyógyítokkal, természetgyógyászokkal büszkélkedhet a falu. Ilyenek voltak Siklódi Rozália, őt követte Puskás Mária, majd Csibi Imre.
A július 14-i műsorban Pál Vilmos római katolikus plébános, Mezei Zoltán kántor, Gál-Pál Péter nyugdíjas, Csibi Izabella fiatal családanya, Ferencz István vállalkozó és Bajkó Béla állattenyésztő vallomása alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.