Online média, közösségi média és a hírlevél
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ
(elhangzott: 2024. május 28-án, kedden este nyolc órától)
c. műsorának hanganyaga:
A közösségi média egyre inkább a fő tájékozódási ponttá válik. Az emberek már nemcsak azért mennek fel például a Facebookra, hogy megnézzék, hogy az ismerőseik éppen mit csinálnak, hanem itt fogyasztják a híreket is. A média online térbe való költözése már rég elkezdődött, lényegében az ezredforduló környékén jelentek meg az első hírportálok. Ezekkel semmi baj nem volt, csak utána elérkezett a közösségi média korszaka. Ezeket a felületeket pedig a pártok – oldaltól és ideológiától függetlenül – propaganda-eszköznek használják. Arról nem is beszélve, hogy ezeken a felületeken hemzsegnek az álhírek, a deepfake tartalmak és a komoly összegekkel megtámogatott egyoldalú „újságírók”. Ezekkel kell felvegye a versenyt a hagyományos, független média, amely egyre nehezebb helyzetbe kerül, ilyen körülmények között pedig az a kérdés is felmerül, hogy hogyan tud helyt állni ebben a versenyben egy hírlevél? Erről beszélgetünk a soron következő Digitális Világban!
Dull Szabolcs újságíróval, hírlevél-szerkesztővel, a Telex volt főszerkesztőjével a Digitális Világ szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.