Okostelefon korlátozás diákszemmel
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ
(elhangzott: 2024. november 26-án, kedden este nyolc órától élőben)
c. műsorának hanganyaga:
Az idei tanévtől a romániai iskolákban korlátozták az okostelefon használatot. Azonban, ha a pedagógus kéri, akkor oktatási célokra a tanórán is használhatják a diákok az okoseszközeiket. Ennek kapcsán több oktató fogalmazott úgy, hogy az egyéni képernyőket le kell cserélni a közösségi képernyőkre, azaz az osztálytermekben található kijelzőkre, okostáblákra vagy kivetítőkre, már ahol van ilyen. Immáron pedig közel három hónapja elkezdődött a tanév, tehát már gyakorlati tapasztalat is van arra vonatkozóan, hogy miként is működik az okostelefon korlátozás, valamint arról is, hogy használják-e az oktatási intézmények azokat a büntetőszobákat, amelyeket kötelezően ki kellett alakítsanak.
Somodi Henrietta Kitti középiskolás tanulóval, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének belügyi referensével a Digitális Világ szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélget.