NYÁRÁDSZENTLÁSZLÓ – Legendák földjén II. rész
A 2017 január 15-én jelentkező Falu világa műsorban a Maros megyei Nyárádszentlászlót mutatjuk be. A település Marosvásárhelytől 18 km-re délkeletre a Középső-Nyárádmentén a Nyárád jobb partján, a Nyomát-patak torkolatánál fekszik. Közigazgatásilag Nyárádgálfalvához tartozik. 1332-ben Sancto Ladislao néven említik először. A hagyomány szerint temploma helyén Szent László által alapított kolostor állt, innen a neve. 1968-ban beolvadt a vele összeépült Nyárádgálfalva településbe. Ma a több mint háromszáz lelkes falu lakói zömmel reformátusok és unitáriusok, kisebb részben katolikusok, de néhány újprotestáns is él a településen. Sokan unitárius templomáról ismerik, amely a 14. Században épülhetett gótikus stílusban, valószínűleg a román stílusú templom átalakításával. Freskói 1497-ből valók. Tornya is az 1490-es években épült, alatta a Sigér család sírboltja. Itt nyugszik Sigér Mátyás fejedelmi kincstárnok is. Református templomát 1999. október 1-én szentelte fel Csiha Kálmán püspök, amelyet a régi vályogtemplom helyére építettek. Látnivalói között tartják nyilván a Nagy család udvarházát és a Sigér-kastélyt, ami már a XIX. század elején is romos volt. A Pásztortűz Panzió és Gyermektábor a Nyárád partján fekvő kéthektáros területen található, csendes falusi környezetben. A létesítményhez hat nagy faház tartozik, egy jurta alakú étterem, valamint egy hagyományos stílusban felújított parasztház. A településen – még ha kis létszámmal is, de működik az óvoda és az elemi iskola. A kilátások viszont nem kecsegtetnek sok jóval. A település 2010-ben Szent László mellszoborral lett gazdagabb. A lankás dombokon fekvő falut rendkívül barátságos és vendégszerető emberek lakják, a gyönyörű környék pedig barangolásra csábít.
A január 15-i műsorban Koncz László Ferenc református lelkész, Ábrahám Imre tanító, Léta Zsolt unitárius lelkész, Kovács Albert gazdálkodó és Dégi Krisztina (92) vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk második részét sugározzuk.
Műsorunk a 2016 szeptember 11-i műsor ismétlése!