Miért vált szükségessé a reformáció?
A Marosvásárhelyi Rádió Összhang
(elhangzott: 2024. november 6-án, szerdán délután hat órától élőben)
c. műsorának hanganyaga:
Egy héttel ezelőtt a Reformáció Napjáról beszéltünk a hallgatóknak. Vendégünk elmondta, hogy mi ennek a napnak a történelmi háttere, hogy miért választották október 31-ét erre az alkalomra, és többek között még azt is, hogy milyen események vezettek a reformáció elindulásához. A múltheti Összhangban még azt is megtudtuk, hogy ki volt Luther Márton, és mi volt a szerepe a reformációban. Beszélgetésünk utolsó perceiben arról volt szó, hogy miért fontos ma is emlékezni a reformációra. Tekintettel a megmaradt és a beérkezett kérdésekre, még folytattuk a beszélgetést.
Ötvös József nyugalmazott lelkipásztor, volt esperessel, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktorával az Összhang műsorvezető szerkesztője, Nagy-Bodó Tibor beszélget.