Már a foci is digitális
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ
(elhangzott: 2024. július 2-án, kedden este nyolc órától)
c. műsorának hanganyaga:
Javában zajlik az Európa Bajnokság és talán ez az a téma, amely jelenleg a legtöbb embert lázban tart. Hosszan lehetne arról beszélni, hogy a magyar válogatott hogyan esett ki, ahogyan arról is, hogy ki lehet az esélyes arra, hogy győzelmet arasson július 14-én, az EB-döntőben. Viszont mindez nem ennek a műsornak a témája. Van viszont számos olyan tényező, ami összekapcsolja a labdarúgást és a technológiát, hiszen évek óta jelen vannak a fociban is a különféle eszközök, érzékelők, valamint egyéb megoldások, amelyek segítenek mind a játékosoknak, mind pedig a bíróknak. Ezekről beszélgetünk a soron következő Digitális Világban!
Kele János újságíró, közgazdásszal, a 24.hu futballszakírójával, a Ziccer nevű podcast házigazdájával a Digitális Világ szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.