KÉZDIALBIS – A dombok takarásában (II. rész)
A 2017 július 2-án jelentkező Falu világa műsorban a Kovászna megyei Kézdialbist mutatjuk be. A település Kézdivásárhelytől 14 km-re dél-nyugatra, a Bodoki-hegység lábánál, az Albis patak völgyében fekszik. Közigazgatásilag Csernátonhoz tartozik. 1539-ben Albis néven említik, de a falu sokkal korábbi. Orbán Balázs szerint az 1567-es regestrumban Albys néven 13 portával jegyzik. Református erődtemplomának építése a 13. századra tehető. Kezdetben román stílusban, majd a 15. században késő gótikussá építették át. A templombelső legfontosabb régészeti lelete a románkori keresztelőmedence volt, amelyet a reformáció után a templom padlózata alá temettek. A templomban 18. századi falfestményekre bukkantak. A kaputornya 1637-ben épült. Jelenleg a műemléktemplomra ráférne egy alapos felújítás. Régészetileg a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai kutatták 1998 és 1999 között. Kézdialbis lakosságának zöme református vallású, de szép számban vannak a római katolikusok is. A településnek két temetője van, az új temetőt a 20. század elejétől használják és a falu végén, a Felsőhatárban található. Járva a falut még találkozunk néhány hagyományos székely házzal is, amelyek túlélték az elmúlt korok divathullámait. Amúgy itt is megfigyelhető, hogy az 1989-es változások után sokan megjárták magukat külföldön és onnan hazatérve hozták a mai kor divatirányzatait, amit lassan meghonosítottak. A Toroczkai Wigand Ede tervei alapján épült kézdialbisi általános iskola az elmúlt években részben átépítődött. Ma az óvódások és kisiskolások is itt kóstolnak bele a tudomány világába. Itt született Albisi Pánczél Dániel, a magyar újságírás egyik úttörője, Vass Gábor református lelkész, költő, Csomós János református lelkész, egyházi író, Csíky Kálmán ideggyógyász, orvosi szakíró valamint itt gyermekeskedett Bathó János zeneszerző is.
A július 2-i műsorban Gere Judit tanítónő, Pilbát Gabriella óvónő, ifj. Bod Lehel gyűjtő, Kicsid Tibor vőfély, ceremóniamester, Bod Irénke (100), Mihály Irma, Bod Márton fiatal gazdálkodó és Vén Pál fiatal gazdálkodó vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk második részét sugározzuk.
Műsorunk a 2016 december 18-i műsor ismétlése!