KELEMENTELKE – Ahol látható a fejlődés (I. rész)
A 2019 július 28-án jelentkező Falu világa műsorban a Maros megyei Kelementelkét mutatjuk be. A település a Kis-Küküllő jobb partján terül el, Marosvásárhelytől 23 km-re délkeletre és Segesvártól 36 km-re északra. Közigazgatásilag Gyulakutához tartozik. A hagyomány szerint egy Botos Kelemen nevű gazda alapította, aki a dombon levő telkét kerítéssel vette körül. 1498-ban már a mai nevén említik. 1605-ben az itt tartott székely gyűlésen mondták ki a Bocskaihoz való csatlakozást. 1944 szeptemberében hadszíntér volt a falu területe, 87 román katona sírja van a Szőllős kertben. A falu középkori templomáról nincsenek adatok. Református temploma 1791 és 1792 között épült barokk stílusban. A szószék a templommal egy időben készült. A szószékkoronát 1813-ban fából készítették, tetejét pelikán díszíti. Az orgonát 1814-ben készíttette a gyülekezet, amit 1900-ban Szeidl Ferenc nagyváradi mester átalakított. A templommal egy időben épített, 32 méter magas toronyra 1845-ben toronyórát szereltek. A toronyban két harangot találunk. Római katolikus kápolnáját a báró Szentkereszty család építtette a 18. században. Még egy évszázaddal ezelőtt állt a Henter-kúria, amit 1919-ben bontottak le. A Simén család udvarháza ma átépítve és kibővítve fogadja a látogatókat. Hajdanán itt vendégeskedett Jókai Mór író is. Petőfi Sándor költő viszont 1849 július 30-án Székelykeresztúr felé utazva itt töltötte utolsó napját. Kelementelkén a megye egyik legkorszerűbb óvodája működik és a közeljövőben egy felújított iskolában fognak tanulni a gyermekek. A településen született 1852-ben Gönczy Lajos botanikus, a székelyudvarhelyi református kollégium igazgatója. De Lázár Kálmán ornitológus sírját is megtaláljuk a falu temetőjében.
A július 28-i műsorban Varga József Gyulakuta község polgármesterének, Kovács Zoltán iskolaigazgatónak, Kerekes Melinda óvónőnek, Wisky Petry András a Simén kúria adminisztrátorának és Balogh Gyulának, a Kis-Küküllő Borlovagrend ceremónia mesterének vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.
Műsorunk a 2018 február 4-i műsor ismétlése!