HOMORÓDÚJFALU – Az ősi várak védelmében (I. rész)
A 2023 szeptember 17-én jelentkező műsorban a Hargita megyei Homoródújfalut mutatjuk be. A település közigazgatásilag Oklánd községhez tartozik, a Kis-Homoród völgyének alsó részén, az egykori Szászföld és a Székelyföld határán helyezkedik el. Homoródújfalu a kezdetektől fogva viszonylag kis méretű falu volt, így kevés lakossal rendelkezett. Ezen lakosság mindig székelyekből állott, akik a reformáció óta döntő többségükben unitárius vallásúak. 1481-ben Wijfalw néven említik. Az előkerült régészeti leletek szerint már a legrégibb időkben lakott volt. A legelső településnyomok az Oláh-patak folyása mentén létezhettek, valamint a környező hegyekre épített várak környékén, azok mellett és védelmében. Ezek az ősi várak a régi határvonal, a gyepű mentén helyezkedtek el. A legismertebbek és a mai napig felismerhetők a Hagymás-vár, a Kustaly-vár és az Attila-vár. A néphagyomány szerint az Attila-vár tövében egy hatalmas, ma is létező kőtömb alatt van eltemetve Réka királynő, a hun király, Attila felesége. Ugyancsak a Rika-patak völgyében halad át az ókori Dáciát átszelő római hadutak egyike, melynek épségben megmaradt boltíves hídjai jelenleg is használatosak. A falu első, még katolikus temploma 1480-ban épült és alacsony, kőfalakon nyugvó kicsinyke faépület volt, alacsony, zsindelyfedeles tetővel és toronnyal. A templom a reformáció alkalmával az unitárius vallásra áttért hívek tulajdonába került. 1681-től már mint önálló egyházközség szerepel, de számukra a teljes szabadságjogot és elismerést az 1781-ben II. József császár által kiadott, “Türelmi rendelet” biztosította, mely már megengedte új templomok építését is, feltéve, ha azok nem a főutak mellett épültek. Így középkori templomát 1798 és 1801 között teljesen átépítették. A kőkerítést 1827-ben építették a régi kőkerítés köveit is felhasználva.
A szeptember 17-i műsorban Gyerő Attila unitárius lelkész, Benedek József Gyula történelem tanár, közbirtokossági elnök, Cseke Lehel fiatal gazdálkodó valamint Jakab Ferenc és felesége Ilona vállalkozók vallomása alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.