GYERGYÓTEKERŐPATAK – Dacolva a természettel (I. rész)
A 2020 május 17-én jelentkező műsorban a Hargita megyei Gyergyótekerőpatakot mutatjuk be. A falu közigazgatásilag Gyergyóújfaluhoz tartozik. Hozzá legközelebb eső város Gyergyószentmiklós, tőle 3 km-re délre fekszik. Első írásos adat 1569-ből származik a faluról, amikor Thekerewpatak néven említik. A település a nevét a rajta átfolyó patakról kapta, amely nevéhez híven hol itt, hol ott bukkan fel. A patak tulajdonképpen az Alsó- és Felső- Visszafolyó-patak egyesüléséből keletkezett. Az itt élők sokszor küzdenek ivóvíz hiánnyal, mivel a patak száraz időben elapad és kutat ásni itt nem lehet. Korábbi 1568-ban épült kápolnáját a törökök 1661-ben elpusztították. A helyette épített pedig 1724-ig állt fenn. Temploma 1734-ben épült, miután plébániája 1724-ben önálló lett. 1801-ben a falu harmadával együtt leégett, majd 1838-ra újjáépítették és Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. Amúgy 1883-ban és 1900-ban is tűzvész pusztított a településen. Határában egy kis Szent Róza kápolna épült 1760-ban melyet az 1602-es évi pestis áldozatainak emlékére a Gáborffiak emeltettek. Nevezetessége a Sipos-kő oldalában felfedezett Súgó-barlang. Már a 19. században ismerték a csepkőbarlangot, ahol állítólag aranyat is találtak. A gyakori látogatók csepköveit letördelték.
A május 17-i műsorban Antal József római katolikus plébános, Miklós Károly tanácsos, a közbirtokosság elnőke, Gál István tűzoltóparancsnok, Bernád Éva vállalkozó és György Imre (93) vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.
Műsorunk a 2020 január 12-i műsor ismétlése!