GYERGYÓREMETE – Hargita megye (I. rész)
A település Hargita megye egyik nagyközsége, a közel 1730 km2-nyi Gyergyói-medence északnyugati részén fekszik, a Görgényi-hegység aljában, átlagosan 750 m tengerszint feletti magasságban. A község területe 10.774 hektár, lakossága több mint 6.100 lélek. A települést a Maros folyó szeli át. Éghajlatát a majdnem zárt hegyközi medencék időjárási viszonya határozza meg: hosszú és hideg telek, rövid, de viszonylag meleg nyarak. A település magva a Maros feletti Templom domb volt, amelyet Bányának nevez a lakósság. Ezt követte a Kőpataka alsó folyásának és a felette vonuló, ma Bakónak nevezett dombhát benépesülése. A XVIII. század második felétől a település már a halmazfalu képét mutatta. Gyergyóremete központjának mai arculata 1880 és 1910 között alakult ki, amikor az itt élő gazdag örmény családok és a remetei székely Puskás család az Osztrák-Magyar Monarchia polgári ízlésének megfelelő impozáns épületeket emeltek. Ekkor épült Puskás Sámuel kereskedő boltja, a Dobribán Kristóf kereskedő háza, a Sáska-ház valamint Mélik István több nagy épülete. Az 1989-es rendszerváltás után néhány épületet visszakaptak régi tulajdonosaik, felújításkor pedig törekedtek a házak polgári jellegének megőrzésére. A településen nagyon sok jel őrzi a múlt emlékét. A világháborús emlékmű 1941-ben készült az első világháború gyergyóremetei hősi halottainak emlékére. A második világháború hősi halottainak részleges névsorát 1979-ben helyezték el az emlékművön. A remete szobra a Községháza előtt helyezkedik el, a Milleniumi emlékmű a Szent Lénárd plébániatemplom előtt látható. De emlékjelet kapott Cseres Tibor író, Balás Jenő bányamérnök, kutató, Balás Gábor ügyvéd, jogtörténész, író, Málnási Csaba a turistamozgalom lelkes szervezője, Veress Ferenc táblabíró és Fráter György is. De megtekinthetők a Szent Lénárd templom melletti tér emlékművei és a világháborús hősök emlékparcellája is a központi temetőben. Remetén mintegy 40 határ- és útszéli kereszt található. A legtöbbnek ismeretlen a története. A településen színvonalas iskolai oktatás folyik és a fúvószenének is nagy hagyománya van. Az utóbbi években Gyergyóremetén nagy fejlődés tapasztalható.
A március 6-i műsorban Laczkó Albert Elemér polgármester, Masteleriu Miklós az egészségház gondnoka, Ivácson Noémi védőnő, Portik Bakai Ádám kultúrigazgató, Brassai Ibolya szövőnő és Ferencz József vállalkozó vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.
Műsorunk a 2015 november 8-i műsor ismétlése!