
Gyerekek a digitális világ szorításában
A felmérések szerint Romániában a gyerekek átlagosan 8 éves korukban kapják meg első okostelefonjukat, és, bevallottan legalábbis, naponta 1-3 órát töltenek online. A szülők szerint a fő ok, amiért mobiltelefont adnak nekik, a biztonság és a folyamatos kapcsolattartás igénye, de egyharmaduk azt is elmondja, hogy azért tették ezt a lépést, hogy a kicsik ne érezzék magukat társadalmilag kirekesztve. Van aki azt mondja, hogy több digitalizációra van szükség, mert csak így lesznek majd versenyképesek a leendő munkaerők, mások szerint pedig épp ellenkezőleg, minél később ismerkedik meg a gyerek a képernyővel, annál jobb. Nyilván az iskolában lehet egységesen korlátozni, de az egyes családokban már nincs konszenzus. Így történhet meg, hogy sok gyerek és fiatal a virtuális valóságban tölti a legtöbb idejét. A következmények pedig. … talán nem túlzok, ha azt mondom, beláthatatlanok. Erről beszélgetünk a soron következő Naprakészben. Szakos Enikő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MCC oktatáskutatója a vendégem.