Dalma kérdez: Lencsés-Tóth Orsolya
„Én ezt az állapotot szeretem, amikor meg nem az azért van, mert ilyenkor az ember egy kicsit fényét veszti. Sokszor van olyan, hogy nem jön össze valami úgy, ahogy szerettem volna, de meg kellett tanulnom, hogy ez is csak azért van, mert az adott helyzetben ennyit tudtam hozzátenni, és maga a Szklerózis multiplex is csak egy állapot.” – vallja Lencsés-Tóth Orsolya gyógypedagógus.
Orsi huszonnégy éves korában találta szembe magát Szklerózis multiplex diagnózisával, de soha nem adta fel. Az elején képes volt bottal járni, de mára már kerekesszékbe került. A mindennapokban gyógypedagógusként dolgozik egy speciális igényű gyerekeket tanító iskolában, ahol nagyothallókkal foglalkozik. Fontosnak tartja felvállalni mindazt, ami állapotához tartozik, és számára sincsenek tabuk. Megtanult segítséget kérni és amiben csak lehet önállóan létezni. A pozitív gondolkodás alappillére életének, a lehetetlen pedig nála sem létezik. Mai rovatunkban az ő történetét hallhatják. Fogadják szeretettel.