Biztos kezdet a romagyerekeknek!
Erről már hallhattak a kedves hallgatók itt a Marosvásárhelyi Rádióban, amikor az ezt a nevet viselő gyermekház a sepsiszentgyörgyi Őrkőn majdnem 10 évvel ezelőtt létrejött.
Nemrég a roma közösség műsorában is volt szó róla, Jakab Réka szociális munkás mesélt nekünk az ottani tevékenységekről.
A Ringató 0 és 4 év közötti roma gyermekeknek biztosít napi foglalkozást. A gyermekházba naponta várják a kicsiket édesanyjukkal együtt, hogy közösen játszanak, meséljenek, mondókázzanak, rajzolnak, kézműves-foglalkozásokon vegyenek részt.
Az őrkő-negyedi iskolához tartozó képzőközpontot a magyarországi Biztos kezdet gyermekházak mintájára hozták létre, természetesen a helyi sajátosságokhoz igazítva, és ezt az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület működteti. Műsorunkban az egyesület vezetőjét, Papp Ágota pszichológust is megszólaltattuk.