Az utolsó vagon, amely a szabadság felé vitt
Vajda György: Az utolsó vagon című kötete idén jött ki a nyomdából, és már második kiadásánál tart. Történetek a közelmúltból – ahogy az alcím is jelzi.
A közelmúlt azonban ez esetben legkevesebb 30 év, hiszen olyan történeteket olvashatunk, amelyeket talán a legjobban azok érthetnek és érezhetnek át, akik a ’89-es rendszerváltás előtt is megtapasztalhatták mindazt, amit egy kommunista diktatúra kényszerített az emberekre. A történelmi nyomorúságnak azokat az évtizedeit, amelyek minden sötétségük ellenére is szépek voltak, hiszen az emberek életét jelentették. Az élet szépségét sok mindenben fel lehetett lelni. Még az elnyomásban is.
Történetek, amelyeket Vajda György kapott, amelyek megtalálták őt, amelyeket ő továbbgondolt, kiszínezett vagy éppenséggel mérhetetlen érzékenységgel átírt és leírt. Az életünk van benne ebben a kötetben, mindenkié, aki akkor élt ebben az országban, ebben a régióban: magyarok, románok, szászok, cigányok, szokásokkal, beidegződésekkel, nemzetiségi ellentétekkel, barátságokkal.
Vajda György nemcsak valamilyen megtörtént esetet tár elénk, hanem olyan feszültséget is teremt mindegyikkel, amely olykor a legváratlanabb csattanóval üti mellbe az olvasót. Ez a kegyetlenség azonban az élet sajátja. Vajda György újságíró és fotóművész. Ebben a kötetben mindez ötvöződik és társul egy szépírói vénával is. A könyvet a szerző néhány fotója is illusztrálja – csupán a hangulat kedvéért.
A következőkben Vajda Györggyel beszélgetünk, riporter Szuszámi Zsuzsa.
