Az együttérzés és az önbecsülés
A Marosvásárhelyi Rádió
(elhangzott: 2021. szeptember 8-án, délután hat órától)
Összhang c. műsorának hanganyaga:
Egy héttel ezelőtt az együttérzésről beszéltünk a hallgatóknak. Meghívottunk megfogalmazta, hogy szerinte mi az együttérzés, hogy voltaképp mi is a bennünk rejlő erő, és hogy ez hol rejlik bennünk. Fontos ezt tudni, hiszen ez az erő tud építeni-, de ugyanakkor rombolni is. Az elhangzott Összhangban választ kaptunk még arra is, hogy miként működik az együttélés és az együttérzés, és hogy milyenek az erős-, és milyenek a lelkileg gyenge emberek.
Dr. Köllő Gábor teológus, vallástörténésszel az Összhang szerkesztője, Nagy-Bodó Tibor beszélgetett.