A reklámok évtizede
A Marosvásárhelyi Rádió
(elhangzott: 2023. február 7-én, kedden este nyolc órától)
Digitális Világ c. műsorának hanganyaga:
A reklámok, ezek megjelenési helyszíne lényegében teljesen megváltozott az elmúlt tíz évben. 2013-ban még sokkal nagyobb piaca volt az újságban, rádióban vagy televízióban megjelenő reklámoknak. Bár ezek még ma is léteznek a szerepük sokkal kisebb. Megjelentek viszont az online reklámok, a közösségi médiában nagy mennyiségben felugró hirdetések és egyre inkább beszövődik a reklámok közé a mesterséges intelligencia is. Immáron pedig meglehet tippelni, hogy mi lesz a következő fejezet ezen a területen.
Dr. Seer László marketingszakemberrel, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar oktatójával a Digitális Világ szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.