A pénzverde árnyéka – Erdélyi zsidók és magyarok megbékélési kísérletei
A marosvásárhelyi gettóba 1944 tavaszán 7549 embert gyűjtöttek össze: 5500 városi polgárt, Maros-Torda és Udvarhely vármegye zsidó lakóit, valamint a bözödújfalusi székely szombatosokat. A gettósításban részt vettek a helyi magyar honvédok is: Auschwitzba 1944 május 27 és június 8. között indultak transzportok, a bevagonírozottak többsége nem tért haza. Az 1930-as adatok szerint a város 12 százaléka vallotta magát izrealitának. A következő hivatalos adat 1977-es, ekkor 0,4 százalék a zsidók aránya.
A székelyföldi gettó hírhedt volt az itt működő kegyetlenkedésekről. Például arról, hogy a gettósított embereket megkínozták, vallatták a gettó működtetői azért, hogy a náluk lévő értéktárgyakat átadják. A marosvásárhelyi “pénzverde” mellett Szászrégenben működött egy külön, a városban maradt zsidó javak után nyomozó rendőri egység, a gyergyószentmiklósi gettóban pedig a nőket testi motozásnak vetették alá, és “kutató orgiákat” is rendeztek. A háború után, 1946-ban a kolozsvári népbíróságon indult a “gettóperben” a marosvásárhelyi gettóban történtek miatt hét embert ítéltek halálra, öt embert kényszermunkára.
A haláltáborokból visszatérők és a helyi lakosok – szemtanúk, a zsidóktól elkobzott javakból részesülők, a deportáltakkal szolidarizálók – számára a gettóper nem hozott, nem hozhatott megnyugvást. Különböző módon próbáltak emlékeztetni, vagy különböző módon próbálták feledtetni mindazt, ami történt. Volt, aki soha többé nem szólalt meg magyarul. Volt, aki zsidó-magyar alkotóként élte le az életét. Volt, aki tovább terjesztette a vérvádról szóló rémtörténeteket.
Olosz Levente “Megbékélési kísérletek a magyar és a zsidó elit között” címmel tartott előadást az RMDSZ és a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet által rendezett szakmai fórumon, Marosvásárhelyen. A Kisebbségek Romániában 1945 után c konferencián elhangzottakról beszélgettünk.
