A Napsugár és a gyermekek ünnepei
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ
(elhangzott: 2021. január 5-én, kedden este nyolc órától)
c. műsorában:
Bár a digitális világ sok embernek megkönnyíti az életét, ki kell mondani, hogy nem mindenkinek előnyős. Gondolunk itt főként a kisgyermekekre, akiknek egyáltalán nem tesz jót, hogy a kijelzők előtt üljenek. Nem a számítógép és nem a digitális eszközök révén kell megismerkedjenek a mesék, illetve a játék világával. Fontos, hogy lássanak rajzokat, hogy a kezükbe fogjanak könyveket és valódi folyóiratokat, amelyek értük van. Azt is mondhatnánk, hogy érdemes először megismerniük a papír világát. Fontos, hogy levelet írjanak az angyalnak és ezt ne a számítógép segítségével tegyék, fontos hogy rajzoljanak és fejlesszék magukat. Ebben tudnak segíteni a digitális világ vívmányai is, de azért lássuk be, hogy ez nem az igazi. Nem szabad elhanyagolni a hagyományokat és karácsonykor jó ha a gyermekek kézzel rajzolnak egy karácsonyfát, akár ajándék gyanánt a szüleiknek. A felsoroltakban és még sok minden egyébben segít nekik, a szülőknek és a tanítóknak a Napsugár!
László Noémivel, a Napsugár főszerkesztőjével a Digitális Világ szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.