Új időknek új dalaival betörni a magyar költészetbe
1oo évvel ezelőtt hunyt el Ady Endre. Olyan újítója volt a magyar versnek, hogy nélküle méltán tennénk fel a kérdést, hol tartana ma költészetünk? Hányattatott időszakban kezdett el verseit írni, irodalmunk olyan korszakában, amely már minden betűjében az újjászületésért kiáltott.
Ady gyökereiben újította meg a költészetet, verseinek képi világa, nyelvezete merőben más volt mint addig. Merész, szókimondó verseiben első ízben kapott helyet a szerelem, a testiség, de a pénz is. Látványos szimbólumvilág, erős képiség, metaforák, szinesztézia jellemezte ezeket az “új verseket”. Rengeteg stíluseszközt használt, egyéni szófordulatok árasztották el a verset. Sajátos dinamizmust, csengést biztosítottak verseinek a csak rá jellemző ismétlések, az egyéni verskompozíció, a formai változatosság. Verselése magán viselte a nyugat-európai jambikus és a lüktető magyaros ütemhangsúlyos ritmust is.
Az Ady-emlékév kapcsán beszélgettünk Ady Endréről, versekről, korról, újításaról, s miért ne? Ady “sztárságáról” Kovács András Ferenccel.
Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa
