
Egy nap alatt 187-en pályáztak a földrengésbiztonsági programra
Az első 24 órában 187 épületfelújítási kérést iktatott a fejlesztési minisztérium a földrengésbiztonsági programja keretében, az önkormányzatok és központi intézmények…
Az első 24 órában 187 épületfelújítási kérést iktatott a fejlesztési minisztérium a földrengésbiztonsági programja keretében, az önkormányzatok és központi intézmények…
Már holnaptól, azaz a korábban bejelentettnél egy nappal hamarabb elkezdi a Román Posta a nyugdíjak folyósítását. A vállalat mai közleményében…
A Szociáldemokrata Párt kérni fogja a kormánykoalícióban Florin Cîţu volt kormányfő és Marcel Vela egykori belügyminiszter azon törvénytervezetének elutasítását, amely…
Az egészségügyi miniszter szerint vélhetően ezen a héten is nőni fog az influenzás megbetegedések száma, és mivel ez lesz zsinórban…
A futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokának koporsóját egy tűzoltóautó tetején szállították az FC Santos stadionjából a tengerparti város temetőjébe. A stadion…
Sajtótájékoztatón ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a 2023-as költségvetés sarokszámait. Mint elhangzott, január közepéig kell elfogadni az idei…
Tömeges elbocsátást jelentett be az Electrolux vállalat szatmárnémeti üzeme, első körben a vállalat több mint 100 alkalmazottjától válik meg az…
Közzétette az egészségügyi minisztérium a Romániában jelenleg kapható influenzaellenes gyógyszerek listáját. A lista a www.ms.ro/comunicate/ webcímen tekinthető meg. Az Országos…
Pillanatokon belül "kiszagolja" a méhrákos sejteket egy forradalmian új sebészkés - írta a The Guardian című brit napilap. Az Imperial…
Két nap alatt 135 ezren rótták le kegyeletüket Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál, ahol ma is búcsút vehetnek a…
Mintegy 900 bírságot rótt ki a december 27. és január 2. közötti héten az autópályarendőrség a közúti közlekedési szabályok megsértése…
Enyhe lehűlés kezdődik adáskörzetünkben, a hőmérsékleti értékek közelítenek a sokéves januári átlaghoz. Többnyire borús égbolt mellett enyhe esőre bárhol számíthatunk,…