
„Ez nem az a szakma, amit meg lehet unni” | interjú Nánási Pál fotográfussal
Ez nem az a szakma, amit meg lehet unni - vallja a fotóművészetről Nánási Pál, aki már gyermekként beleszeretett ebbe…
Ez nem az a szakma, amit meg lehet unni - vallja a fotóművészetről Nánási Pál, aki már gyermekként beleszeretett ebbe…
Klaus Iohannis államelnök hivatali kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel szerdán folytatott telefonbeszélgetésében mélységes aggodalmát fejezte ki az ukrajnai polgári célpontok és kritikus…
Románia 11,3 milliárd euró értékben hívott le uniós forrásokat 2022-ben- jelentette ki Nicolae Ciucă kormányfő. Közölte, ez rekordnagyságú összegnek számít…
Van pénz a nyugdíjakra és a polgároknak szánt segélyekre, ezeket idejében ki fogják fizetni – hangsúlyozta a kormányülés elején Nicolae…
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ismét meghirdette a hallgatói ösztöndíj programot, amelyre azok a 35 év alatti diákok pályázhatnak, akik alap-, mesteri-…
Kézdivásárhely, Uzon és Zágonbárkány kapta meg a helyi érdekeltségű turisztikai település minősítést, ami által ezek a települések jelentős előnyre tesznek…
Rövid időn belül véglegesítik az oktatási törvénycsomagot alkotó tervezeteket, hogy az új ülésszakban megvitathassa ezeket a parlament - jelentette ki…
Méltányos kompenzációt vezetnek be a vadkárok után, és hatékonyabbá teszik az elbírálást- – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és…
Egész héten sztrájkolnak a vasutasok az Egyesült Királyságban. A vonatoknak csak az ötöde közlekedik, ami milliók életét nehezíti meg a…
Hadrendbe állt, majd az Atlanti- és az Indiai-óceánt, valamint a Földközi-tengert érintő hosszú távú hajózásra indult az Cirkon hiperszonikus robotrepülőgépekkel…
Rómában két nap alatt 135 ezren rótták le kegyeletüket XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál, ahol ma is búcsút vehetnek a…
Koronavírus-fertőzések tekintetében nem kerül az ország a tavalyihoz hasonló helyzetbe - véli az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila a Digi24 hírtelevíziónak…