Nőtt a minimális fogyasztói kosár értéke
Mintegy öt százalékkal nőtt egy év alatt a tisztességes megélhetéséhez szükséges minimális fogyasztói kosár értéke. Egy két felnőttből és két…
Mintegy öt százalékkal nőtt egy év alatt a tisztességes megélhetéséhez szükséges minimális fogyasztói kosár értéke. Egy két felnőttből és két…
Az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak ma is van aktuális üzenete, különösen annak tekintetében, hogy a szomszédunkban zajlik az orosz-ukrán háború.…
Októberben ünnepli 2 éves születésnapját a marosvásárhelyi My Family Market. A helyi termelők vására annak idején azért indult, hogy az…
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom…
Kvórumhiány miatt hétfőre halasztották a szenátus jogi bizottságának azt az ülését, amelyen a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű alkotmánymódosító polgári kezdeményezést…
Szülőfalujában, Korondon temetik újra Lőrincz Márton olimpiai birkózó hamvait. Ma délután öt órától a korondi Páll Lajos Művelődési Otthonban tartják…
Több elemző szerint is második fordulóba juthat George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke. Ezt látszik elősegíteni az a…
Több mint 67 ezer facsemetét ültetett el Hargita Megye Tanácsa partnereivel közösen ebben az évben az Életet adó fák elnevezésű…
Buszokkal utaztatnák Sepsiszentgyörgy és 12 környékbeli község közt az ingázókat. Elkészült a „Sepsi metropolisz-övezet” mobilitási terve, amelynek célja, hogy megújítsa…
A szűrővizsgálatok fontos szerepet játszanak a betegségek korai felismerésében és megelőzésében, mégsem élünk a különböző szűrővizsgálatok adta lehetőségekkel. Tudatában vagyunk…
Budapesten a Rákóczi Szövetség hagyományos fáklyás menetét tegnap tartották. A Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen az Országgyűlés elnöke Kövér László a…
A kormányközi szervezetet 2009-ben alapította Brazília, Oroszország, India és Kína; egy évvel később csatlakozott hozzájuk Dél-Afrika; az idén pedig Egyiptom,…