
Tízből egy romániai már használt legalább egy típusú kábítószert
Romániában 2022-ben a 15 és 64 év közötti lakosság több mint 10%-a használt legalább egy tiltott szert – derül ki…
Romániában 2022-ben a 15 és 64 év közötti lakosság több mint 10%-a használt legalább egy tiltott szert – derül ki…
Ukrajna szövetségesei a ramsteini csúcstalálkozók formátumának megváltoztatását fontolgatják, amelynek értelmében a katonai segítségnyújtást Amerika helyett a NATO koordinálná – jelentette…
Az egységes segélyhívó rendszer romániai bevezetése óta eltelt húsz év alatt több mint 300 millió hívást kezeltek a Különleges Távközlési…
A BBC azt emeli ki, hogy a kegyelmi-ügy, amely az államelnök lemondásához vezetett: példátlan politikai botrányt robbantott ki Magyarországon, ami…
Ahhoz, hogy Novák Katalin hivatalosan is lemondjon a köztársasági elnöki posztról, be kell nyújtania egy írásbeli nyilatkozatot az Országgyűlésnek, amit…
Visszaadta mandátumát és kivonul a közéletből Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, aki még tárcavezetőként ellenjegyezte a Novák Katalin által aláírt…
Bejelentette lemondását Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A döntés előzménye, hogy hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal, hogy kegyelmet adott egy…
A pénteki Rendkívüli Tisztújító Küldöttgyűlés eredményének értelmében Csibi Attila Zoltán személyében új elnöke van a Maros megyei RMDSZ szervezetnek. Az…
A Nemzeti Liberális Párt már tavaly ősszel felrúgta a koalíciót, már akkor az lett volna a tisztességes, hogyha az alpolgármester…
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a román állam összesen 241 millió euró értékű támogatást nyújtson a mezőgazdasági termelőknek az orosz-ukrán…
Romániában egyre növekszik a rákos betegek száma, a tendencia már a 90-es évek óta ez és az előrejelzések értelmében 2030-ig…
Heves reakciókat váltott ki, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott egy gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, aki részt vett a volt…