Jászberényi Sándor – Vigye el az ördög
„Az első negyvennyolc órát az ember még könnyen elviseli alvás nélkül. A gondok a hetvenkettedik után kezdődnek. Például látni kezd…
„Az első negyvennyolc órát az ember még könnyen elviseli alvás nélkül. A gondok a hetvenkettedik után kezdődnek. Például látni kezd…
Volt egyszer egy különös kis robotgyerek, Koko Samu, akiről csak a barátai tudták, hogy érez és gondolkodik! És volt egyszer…
Szöllősi Mátyás 1984 -ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte 2004 és 2010 között. Írásait, illetve…
Szilágyi György Hófehérke és a hét elgyötört törpe című rádiókabaréja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásában. Ez a nagy sikerű,…
Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai, illetve Álom és ólom című szövegeinek részletei a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásban: András…
Az ünnepekre hangolódva szeretettel ajánljuk Demény Péter Húsvéti szonettkoszorú és Markó Béla Passiójáték című szonettjeit a szerzők előadásában. Demény Péter…
„Mikor megnyílik a nagy feketeség, mint az űr, méterenként lesz egyre hűvösebb. Itt még Isten leheletét is érzed, ami sós.…
„Borzalmas hatással van rám ez a karácsony. Egyik percben érzem, hogy annyi szeretet van bennem hogy csordul ki, fél órával…
Részletek B. Fülöp Erzsébet előadásában. „Néha úgy érzem, jobb volna vallások nélkül a világ. Minden vallásban és Szent Iratban potenciális…
„Ilyenkor mindig eszébe jutott az anyja: „Csak nehogy egyedül maradj karácsonyra!”, mondogatta. A nő teljesen ráfeszült a dologra. Rémálmai voltak,…
[caption id="attachment_234115" align="alignright" width="300"] Benedek Botond[/caption] Molnár Vilmos A legfelső stáció című novelláskötetének bemutatóját követően a Marosvásárhelyi Rádióban, Benedek Botond…
A csíkszeredai Bookart Kiadó és a Marosvásárhelyi Rádió szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt Molnár Vilmos A legfelső stáció - szertelen…