Felszabadították Rakkát az Iszlám Állam alól
Hivatalosan bejelentette az észak-szíriai Rakka felszabadítását tegnap a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki ernyőszervezet. A…
Hivatalosan bejelentette az észak-szíriai Rakka felszabadítását tegnap a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki ernyőszervezet. A…
Pozitív üzenetet fogalmaztak meg az Európai Unió vezetői a brüsszeli csúcstalálkozón, eltökélt szándékuk "jobbá, ember közelibbé" tenni az Európai Uniót…
Barack Obama volt amerikai elnök Virginiában kampányolva a demokraták kormányzójelöltje mellett csütörtökön leszögezte: a novemberi voksoláson az amerikai demokrácia a…
Az Európai Tanács tegnap kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozójának első munkaülését követően következtetéseket fogadott el a migrációról, a digitális Európáról, valamint…
Katalónia függetlenségének kikiáltása mellett rendeztek tüntetést tegnap este Barcelonában. Előzőleg a katalán elnök, Carles Puigdemont azt írta levélben Mariano Rajoy…
Az Európai Parlament szakbizottsága megszavazta a dublini szabályozás reformtervezetét, eszerint a jövőben nem automatikusan az a tagállam lenne felelős a…
Nincs jövője a menekültek áthelyezésére vonatkozó uniós kvótarendszernek, mert éket ver Európa és a visegrádi négyek közé - jelentette ki…
Az állam- és kormányfők kétnapos uniós csúcstalálkozója előtt vacsorán fogadta a V4-es vezetőket Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Az…
Szerdától lehet újra beiratkozni a vízumlottóra, közölte az Amerikai Egyesült Államok Bukaresti Nagykövetsége. Az Agerpres hírügynökség értesülése szerint, a vízumlottóra…
Világszerte és Romániában is számos eseménnyel jegyzik ma a szegénység felszámolásának nemzetközi napját, amelyet az ENSZ 30 évvel ezelőtt hirdetett…
Egyszerűsítene az élelmiszer-adományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést - közölte tegnap az uniós…
Egyéves haladékot kaphatnak a magyarországi külföldi felsőoktatási intézmények. A Magyar Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a…