A kovásznai szívkórházba is utalnak koronavírus-fertőzötteket
A fürdővárosi szívkórház is megkapta az igazolt koronavírus-fertőzötteket ellátó kórház státust. A gyerekvilla épületét rendezték be erre a célra, ott…
A fürdővárosi szívkórház is megkapta az igazolt koronavírus-fertőzötteket ellátó kórház státust. A gyerekvilla épületét rendezték be erre a célra, ott…
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a koronavírus-járvány most induló, újabb hulláma kezelhető lesz, így az nem fogja teljesen megbénítani a társadalmat.…
Az Egészségügyi Világszervezet Európai Irodája bejelentette, hogy augusztus 31-én valamennyi európai ország részvételével találkozót szervez, az iskolák biztonságos megnyitásával kapcsolatban.…
A legutóbbi tájékoztatás óta 1346 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Olyan személyekről van…
Jelenleg súlyosabb lefolyású a koronavírus fertőzés mint a járvány elején volt, mutatott rá a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója. András Nagy Róbert…
Világszerte már több mint 22 millió 300 ezer ember fertőződött meg koronavírussal. 786 ezer ember életét vesztette, többségük az Amerikai…
Kissé csökkent a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma a Stratégiai Kommunikációs Csoport mai adatai szerint: jelen pillanatban 7.067-en szorulnak kórházi…
Az egészségügyi miniszter szerint Románia túl van a Covid-19-járvány első hullámának második csúcsán, ami jóval agresszívebb volt, mint az első,…
Eddig körülbelül 192 ezer koronavírus-tesztet végeztek el kérésre a magán és az állami kórházak – derül ki a Ziarul Financiar…
Csökkent a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma a Stratégiai Kommunikációs Csoport mai adatai szerint. 7.118-an szorulnak kórházi ellátásra, közülük pedig…
Világszinten meghaladta a 21 millió 800 ezret a koronavírussal fertőzöttek száma, az elhunytak száma megközelíti a 773 ezret, derül ki…
Hat spanyolországi régióból érkezők számára vezettek be karankénkötelezettséget a román hatóságok. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság tegnap a magas járványügyi kockázatot…