Jogerősen elvesztette a plágiumpert Lucian Bode
Jogerősen elveszítette a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottságával szemben indított második pert is Lucian Bode. A kolozsvári Táblabíróság mai ítéletében…
Jogerősen elveszítette a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottságával szemben indított második pert is Lucian Bode. A kolozsvári Táblabíróság mai ítéletében…
A sajtó iránti bizalom nyolc éves mélypontra, 27 százalékra zuhant Romániában – derül ki a Digital News Report tanulmányából, amelyet…
A Mentsétek meg Romániát Szövetség felszólította a kormánypártok vezetőit, hogy számolják újra a voksokat a problémás szavazókörzeteknél. Marcel Ciolacu kormányfőtől…
A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélésben való bűnrészeséggel és hamis nyilatkozattétellel gyanúsítja Mihai Rust. Ugyanebben az ügyben őrizetbe vették a közlekedési…
A Román Bankszövetség elnöke, Bogdan Neacșu szerint: ez növelheti a hitelkérelmek számát. A szakember úgy véli: a tavalyihoz képest ennek…
Csak azokért a korábbi ingatlanjaikért kérhetnek pénzbeli kárpótlást az államtól egyházak, amelyek 1989. december 22. után törvényes körülmények között váltottak…
Közzétette a Központi Választási Iroda a június 9-i helyhatósági és európai parlamenti választások részeredményeit. Vasárnap estig az összesen 3.186 szavazókörzetben…
Romániában a legmagasabb az oktatási rendszert idő előtt elhagyók száma az Európai Unión belül. Az Eurostat statisztikája a 18-24 éves…
Két sárga jelzésű hőségriasztást adott ki ma az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzések szerint Olténia nagy részén, Munténiában és Dobrudzsában…
Több tucat tüntető fejezte ki nemtetszését a június 9-i választásokkal kapcsolatban jelzett rendellenességekkel szemben vasárnap este a bukaresti Victoriei téren.…
A nyári vizsgaidőszakra idén több mint 134.000-en jelentkeztek. A román nyelvű kommunikációs készségek felmérése mától szerdáig tart. Az anyanyelvű kommunikációs…
Mától minden kereskedő köteles lehetővé tenni és elfogadni a bankkártyás fizetési módot – az erre vonatkozó törvény ma lép hatályba.…