Kihirdette az államfő az orvosok havi extrajuttatásáról rendelkező törvényt. A jogszabály arról rendelkezik, hogy legfeljebb két minimálbérnek megfelelő összegű extrajuttatásban…
A gyermekek után járó támogatás összege 450 lejre nőhet, miután független szenátorok többsége törvénytervezetben kéri, hogy január elsejétől 366 lejjel…
Aggodalmát fejezte ki Klaus Iohannis államfő amiatt, hogy az ország mezőgazdasági területeinek harminc százaléka külföldiek birtokában van. Az INDAGRA vásár…
A Belügyminisztérium Belső Védelmi Főigazgatóságának létrehozásáról és hatásköréről döntött mai sürgősségi rendeletében a kormány - közölte Dragoş Tudorache belügyminiszter. A…
Elrendelte a Katonai Ügyészség az 1989-es forradalom ügyében indított kivizsgálás kiterjesztését - jelentette be a Főügyészség, amely szerint emberiesség ellen…
A görögországi tengerészek sztrájkjára figyelmeztet a külügyminisztérium. A Görögországba utazó román állampolgárok legyenek felkészülve arra, hogy november 24-én egész Görögország…
Elfogadta a kormány mai ülésén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások felső határértékét megállapító határozat-tervezetet – nyilatkozták hivatalos források az Agerpres hírügynökségnek. A…