Jövőre sem kell hosszú autópályákban reménykedni
102 kilométernyi autópályát adnak át 2019-ben Romániában – ezt tervezi legalábbis a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság, amely idén 100…
102 kilométernyi autópályát adnak át 2019-ben Romániában – ezt tervezi legalábbis a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság, amely idén 100…
Jó évet zárt a hazai mezőgazdaság, mégsem rózsás a helyzet – derül ki a szaktárca éves összesítéséből. Románia idén Európa…
A Richter-skála szerinti 3,1-es erősségű földrengés volt ma hajnali 2 óra 5 perckor Vrancea megyében, 126,5 kilométeres mélységben – közölte…
Az utazóközönség Szállításügyi Minisztérium döntése értelmében összesen 5 millió négyzetméter területet sajátít ki az állam. A beruházás összértéke eléri az…
Hideg, csapadékban szegény időre számíthatunk a következő két hétben - derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság január 6-ig terjedő előrejelzéséből…
Aláírta az Elena Udrea és Alina Bica szabadon bocsátásáról szóló dokumentumokat Tudorel Toader. Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott azért tette…
Románia lakosságának többsége pozitív véleménnyel van az Európai Unióról – részarányuk meghaladja az uniós átlagot- áll az Eurobarométer legújabb felmérésében.…
Hóviharokra kell számítani ma 21 megye hegyvidékein - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. A meteorológusok elsőfokú, sárga jelzésű figyelmeztetése szerint…
700 ezer lej értékben több mint 10 tonna pirotechnikai eszközt foglaltak le a rendőrök az elmúlt hónapban. 2400 ellenőrző akciót…
Idén már nem lesz szalagvágás egyetlen új autópályaszakaszon sem – jelentette be Lucian Șova. A szállításügyi minisztérium éléről a kormánypárt…
Aláírta Tudorel Toader igazságügyi miniszter Elena Udrea volt turisztikai miniszter kiadatásának a visszavonásáról szóló dokumentumokat. A tárcavezető tájékoztatása szerint ezeket…
Mától fogadja a látogatókat a Fogarasi-havasokban levő jéghotel, amelyet sorozatban a 14. éve építettek meg a Bâlea-tóból kivágott jégtömbökből. Az…