Hamarosan korlátozni fogják a romániai élelmiszerek árrését
A következő két hétben véglegesítik az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozására vonatkozó rendeletet, amely minden hazai termékre érvényes lesz majd –…
A következő két hétben véglegesítik az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozására vonatkozó rendeletet, amely minden hazai termékre érvényes lesz majd –…
A parlamenti köztisztviselők 20 százalékos béremelést követelnek, visszautasítva a kormány 10 százalékos béremelésre vonatkozó ajánlatát. Az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleményük…
Ismét exportra kerülhet a hazai szarvasmarha Törökország, valamint az arab országok irányába. Az orosz-ukrán háborúnak köszönhetően 2020-ban leállt az export…
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke bejelentette: a július elsejétől hatályba lépő új keretszerződés újdonsága, hogy szolgáltatáscsomagokat tesz hozzáférhetővé a nem…
Alexandru Rafila szerint húsz kórháznál "rövidesen" elkezdődnek a helyreállítási alapból finanszírozott munkálatok. Az egészségügyi miniszter ma egy szakkonferencián elmondta: összesen…
Az államfő szerint Romániát nem fenyegeti "semmiféle közvetlen veszély", nincsenek arra vonatkozó jelzések, hogy támadás vagy más "nemkívánatos esemény" készülne…
A betétdíjas rendszert kezelő RETURO vállalat elsőbbséget biztosít a vendéglátóiparban tevékenykedő kereskedőknek az italcsomagolások visszavételekor - jelentette be Mircea Fechet…
A 7.470 méteres magasságban lévő III. táborban felállított sátrában holtan találták meg hétfőn reggel Gabriel Tabara román hegymászót – közölte…
Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség annak a voluntari-i idősotthonnak az adminisztrátora ellen, ahol a gondozottakat embertelen…
Két szakaszban összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak - jelentette be tegnap este Marcel Ciolacu miniszterelnök. Az…
A román és a török kormány első együttes ülése nagy előrelépést jelent, még közelebb hozza egymáshoz a két országot stratégiai,…
Kiadta a metróépítési engedélyt tegnap a Kolozs megyei önkormányzat. Az intézmény tájékoztatása szerint sürgősségi eljárásban adták ki a Gyalu-Szászfenes –…