Három megyében jelentős az állami alkalmazottak száma
Szilágy, Vaslui és Hargita megyében a lakosságnak közel négy és fél százaléka a közszférában dolgozik. A hotnews.ro portál szerint ebben…
Szilágy, Vaslui és Hargita megyében a lakosságnak közel négy és fél százaléka a közszférában dolgozik. A hotnews.ro portál szerint ebben…
Szennyvíztisztító telepet építenek Nyárádszeredába - erről írta alá ma szerződést a Marosvásárhelyi Aquaserv Vízszolgáltató Vállalat és a Tulcea-i Coral vállalat.…
70 százalékkal csökkentek az árak az Oroszország által bevezetett élelmiszer-embargo óta - állítják a romániai nagy gyümölcstermesztők. 300 millió eurós…
Első autó programot készül bevezetni október elsejétől a kormány. Az első ház programhoz hasonlóan itt is az állam garantál a…
Az év első felében 170 ezer utast szolgált ki a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér. A tavalyi évhez képest ez öt százalékos…
Átlagban 0,05 százalékkal csökkentek júliusban a fogyasztói árak, de 0,95 százalékra nőtt az éves infláció Romániában az egy hónappal korábban…
Nő az Európai Unió által nyújtott mezőgazdasági támogatások mennyisége.Nagy Tamás, a mezőgazdasági tárca államtitkára és Tánczos Barna szenátor Sepsiszentgyörgyön ismertették…
Bár több éve építik, még mindig nem sikerült befejezni és átadni a forgalomnak a Csíkszeredát forgalommentesítő csíktaplocai elkerülő utat. Több…
Az első fél évben 22 százalékkal, azaz 1,9 milliárd lejre csökkent a Petrom vállalat adózás utáni nyeresége - derült ki…
Sepsiszentgyörgyön emelkedik az ivóvíz és a szennyvízcsatorna rendszer használatának díja. Az önkormányzat arról határozott, hogy a polgármester részt vesz az…
A sepsiszentgyörgyi szabadidős és sportlétesítményeket működtető céget alapít az önkormányzat és az Urban Locato kft. Kovács ZsoltTischler Ferenc alpolgármester híradónknak…
Szeptember 20-adikára elkészül a Brassói megyei Vidombákon a nemzetközi repülőtér kifutópályája - közölték a megyei tanácselnök, Aristotel Căncescu és a…