A rendőrségre több, az egészségügyre és oktatásra kevesebb pénz jut
Az európai átlagnál jóval kevesebb pénzt fordít Románia az egészségügyre és az oktatásra - áll az Eurostat jelentésében. Ez 2013-as…
Az európai átlagnál jóval kevesebb pénzt fordít Románia az egészségügyre és az oktatásra - áll az Eurostat jelentésében. Ez 2013-as…
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen a külföldieket terhelő autópályadíj miatt - írja hétvégi számában a Die Welt.…
Javították gazdasági előrejelzéseiket a szakemberek.A becslésekkel megbízott tanács szerint idén 3,3 tized, jövőre 3,4 tized gazdasági növekedés várható. 2017-ben 3,7…
Húsz évre szóló bányászati engedélyt kapott az Országos Ásványkincshatóságtól a kanadai Carpathian Gold nevű vállalat a Verespataktól mindössze 20 kilométerre…
Elítéli a Mining Watch és a Mentsétek meg Verespatakot! szervezet a kormányt, amiért engedélyt adott a rovinai arany és réz…
Egy-két éven belül a román légitársaság lecserélné 23 éves repülőgépeit és a tervek szerint két repülőt eladnának a kormánynak, de…
60 ezer tonna búzát vásárolt Egyiptom, Romániából. A Reuters hírügynökség szerint az afrikai ország Romániából és Oroszországból összesen 240 ezer…
Tegnap este díjazták a csíkszeredai Mikó-vár protokolltermében azokat a kezdő csíkszéki vállalkozókat, akiknek üzleti terveit kivitelezhetőnek, támogatásra érdemesnek ítélték a…
A magáncsőd intézményének létrehozásáról, a hétfőtől várható hozzáadott értékadó (HÉA) csökkentésének előrelátható hatásairól, az alternativ befektetésekkel kapcsolatos tudnivalókról beszélgetünk, a…
Több mint 600 millió lej értékben adtak lakáshiteleket áprilisban a romániai bankok. A Román Nemzeti Bank közlése szerint ez azt…
Fél évig kaphatnak munkanélküli segélyt azok a fiatalok, akik 16 évesen befejezték tanulmányaikat - jelenti a Munkaerő-elosztó Ügynökség A juttatás…
Hétfőtől lép érvénybe az élelmiszerekre és az alkoholmentes italokra kivetett áfa-csökkentés. Június elsejétől a jelenlegi 24 százalékról 9-re csökken az…