Kedden ismét Romániába érkezik a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége
Victor Ponta kormányfő felszólította a minisztereit, hogy a delegáció érkezéséig állítsák össze a költségvetés kiegészítéshez illetve a jövő évi költségvetés…
Victor Ponta kormányfő felszólította a minisztereit, hogy a delegáció érkezéséig állítsák össze a költségvetés kiegészítéshez illetve a jövő évi költségvetés…
Elkezdődhet a sétatéri stadion melletti multifunkcionális sportterem építése Székelyudvarhelyen, a munkálatok lebonyolítására vonatkozó szerződést tegnap kötötte meg a polgármesteri hivatal…
Több mint kétmillió lejes többletbevétele volt a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a cégek számára megemelt helyi adókból. A szeptember végi határidőre az…
Az Európai Bizottság újraindította a kifizetéseket a romániai energetikai és kutatási tervekre. A versenyképesség növelését szolgáló program keretében futó projektekről…
Háromszéki mintára Hargita megyében is klaszterbe tömörülnének a fakitermelésben, fafeldolgozásban és erdőgazdálkodásban érdekelt cégek. A klaszter megalakításának szükségességét Borboly Csaba,…
Két új, a mezőgazdasági gépek közutakon történő közlekedését érintő problémával szembesültek a gazdák. Az egyik a sárga számtáblás, az önkormányzatoknál…
A mai tárgyaláson sem sikerült megállapodniuk a feleknek, így kudarcba fulladt az állami Vasúttársaság Teherszállító részlegének privatizációja - erősítették meg…
A Világbank elnöke fölszólította az amerikai kormányzatot és a republikánusokat, hogy sürgősen oldják meg az amerikai költségvetés körül kialakult patthelyzetet,…
Negatív hatása volt a 2011-ben érvénybe lépett Munkatörvénykönyvnek - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tanulmányából. Következtetésük szerint módosítani kell…
Háromszéken a kereskedelem a húzóágazat, emellett az ipar területén tapasztaltak növekedést, a többi ágazatban visszaesett a forgalom, a cégek továbbra…
Megdrágultak a brassói, régi tömbház lakások. Az új alksáok ára változatlan maradt. Négyzetméterenként 13 euróval drágultak a brassói lakások, azaz…
Levélben válaszolt Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a hétvégére tervezett homoródfürdői fórum szervezőinek. A lakosok nevében a Homoród-völgyi Ökoszisztémáért Egyesület…