Adókedvezményt hozhat a szövetkezet
Jelentős adókedvezményekben részesülhetnek azok a gazdák, akik szövetkezetekbe szerveződnek. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter szerint a többi között ezt írja elő…
Jelentős adókedvezményekben részesülhetnek azok a gazdák, akik szövetkezetekbe szerveződnek. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter szerint a többi között ezt írja elő…
A maszol.ro hírportál szerint Magyarországon a lakosságnak kevesebbet kell fizetnie a villamos energiáért, mint Romániában, annak ellenére, hogy az áram…
Tizenkettedik alkalommal szerveznek Karrierbörzét Brassóban. Az eseményt október 14-én és 15-én tartják meg a Hadsereg Házában. A Karrierbörze főként egyetemi…
Negatív tartományban maradt szeptemberben az éves infláció Romániában, ugyanakkor 0,2 tized százalékkal mínusz 1,7 százalékra emelkedett, a korábbi mínusz 1,9…
Összesen 180 ezer tonna búzát vásárolt Egyiptom Romániától és Oroszországtól – jelentette a Reuters hírügynökség a búzabeszerzéssel megbízott egyiptomi hatóság…
A Versenytanács vizsgálatot indított a villanyórák piacát illetően. A Versenytanács elnöke, Bogdan Chiritoiu szerint fennáll a gyanú, hogy a 2011-2015-ös…
Az Európai Unió országainak fele betiltja területén vagy annak egy részén a génmódosított növények termesztését. Márciusban született az a döntés…
Hetedik kiadásához érkezett a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank programja. Mielőtt azonban belendülne az adománygyűjtés, illetve a pályáztatás, első lépésként új…
Történelmi mélyponton, továbbra is 1,75 százalékon marad a Román Nemzeti Bank alapkamata, miután a jegybank igazgatótanácsa sorozatban harmadszor nem módosított…
Kétmillió euró pályázati pénzt veszített el Kovászna Megye Tanácsa, mert a tervező cég megkésett. Az önkormányzat kártérítést követel, perelni fog. …
Gyergyószentmiklós városvezetője, Nagy Zoltán alpolgármester Budapesten tárgyalt a távhőszolgáltató szerződésbontásáról, az E-Star CDR Kft. vezérigazgatójával. A küldöttség a tárgyaláson a…
Jövő nyártól újabb légitársaság indít járatokat a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtérről - jelentették be a reptér képviselői. A Blue Air fapados…