Újabb hitelmegállapodásra lenne szüksége Romániának?
Még idén hivatalosan is tárgyalásokat kezdeményez Románia a Nemzetközi Valutaalappal egy újabb hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A…
Még idén hivatalosan is tárgyalásokat kezdeményez Románia a Nemzetközi Valutaalappal egy újabb hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A…
Menekültügyi reformot fogadott el a német kormány. A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvényt módosító javaslatok az eljárások…
A bolgár igazságszolgáltatás kiadja Ausztriának azt a gépkocsivezetőt, aki gyaníthatóan 71 migráns augusztusi haláláért felelős – jelentették be tegnap Szófiában. …
Az RMDSZ a kormány ellen szavazott, nem az indítvány mellett – mondta Kelemen Hunor parlamenti felszólalásában. A szövetségi elnök arra…
Ötvenegy rövidfilm került be a 23. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál versenyprogramjába. 829 benevezett kisfilmet kellett végignéznie idén a fesztivál előzsűrijének, hogy…
A katalán legfelsőbb bíróság beidézte a katalán elnököt a függetlenségről szóló népszavazás tavaly november 9-i megtartása miatt, mivel Artur Mas…
Európa bajnoki ezüstérmes lett Szőcs Bernadett. A marosvásárhelyi születésű asztaliteniszező a román válogatott tagjaként csapatban lett második. Románia női válogatottja…
Legtöbb 25 lejjel növekednek a helyi ingatlanadók Brassóban. Közvita tárgyává tette a brassói városvezetés az ingatlanadók növekedéséről szóló határozat-tervezetet. A…
Havi 50 lejes támogatást kapnának januártól a hátrányos helyzetű családok óvodás korú gyerekei – adja hírül az Erdély FM. [caption…
A Kovászna megyei törvényszék mai, jogerős ítéletében megállapította, hogy a Kovászna megyei prefektúra törvénytelenül bírságolta meg 5000 lejre a Magyar…
Teljesen kétnyelvűsítik a székelyudvarhelyi rendőrautókat – írja a Maszol. Mind a négy oldalán magyar-román feliratot kap a székelyudvarhelyi helyi rendőrség…
Elbukott az ellenzék, a Ponta-cabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványa. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke értékelt, akit Bódizs Edit keresett…