Folytatódnak az egyeztetések az új kormányról
Klaus Johannis államfő ma a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Liberális-Demokrata Szövetség képviseletével tárgyalt az ügyben. A Románia Haladásáért…
Klaus Johannis államfő ma a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Liberális-Demokrata Szövetség képviseletével tárgyalt az ügyben. A Románia Haladásáért…
Bekerül a Guinness-rekordok könyvébe a parajdiak közel húsz méteres töltött káposztája - a Guinness-rekordok képviselete elismerte a huszadik parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon…
A 94 éves korában elhunyt volt köztársasági elnök temetése ma délután 3 órakor kezdődik Budapesten, az Óbudai temetőben. A római…
Megjelent ma kihallgatásra a Főügyészségen Petre Roman. [caption id="attachment_160669" align="aligncenter" width="546"] Fotó: www.click.ro[/caption] A volt miniszterelnököt az 1990 júniusi bányászjárás…
Rezsicsökkentésről szavazott a székelyudvarhelyi önkormányzat. Csütörtökön rendes havi tanácsülés zajlott, az egyik napirendi pont a 2000 lakást, azaz körülbelül 8000…
Turistaösvényt építettek ki Erdély egyik legrégibb kővárának megközelítésére a Rika-erdőben. A környező települések öregei még úgy tudták, hogy óriások által…
Az Elnöki Hivatalban szervezett ünnepségen tüntette ki tegnap Klaus Johannis államfő a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával a Kriterion Könyvkiadót, amely…
5 civil szervezet 10 kérést közvetített Klaus Johannis államfőnek. A 10 intézkedést szerintük azonnal alkalmazni kellene. Az elnökhöz címzett levelében…
Kihallgatják ma a Legfelsőbb Semmítő- és ítélőszéken Victor Ponta leköszönt kormányfőt a Turceni-Rovinari ügyben. A volt miniszterelnök nem nyilatkozott a…
Elhunyt a tegnap esti, brassói, kenyérgyári robbanás egyik sérültje. A tűzoltók hat személyt mentettek ki az épületből, valamennyiüket a brassói…
A Maros megyei RMDSZ tegnap este megtartott küldöttgyűlésén jelen volt és beszédet mondott Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke is,…
Ma további parlamenti pártokkal és a civil társadalom képviselőivel folytatódik az Elnöki Hivatal által meghirdetett konzultációsorozat. Klaus Johannis államfő ma a…