Felülvizsgálják az orosz vállalatokkal kötött szerződéseket
A belügyminisztérium megkezdte az orosz vállalatokkal kötött szerződések felülvizsgálatát, és közölte, hogy eleget tesz az európai szintű szankciókról hozott döntéseknek…
A belügyminisztérium megkezdte az orosz vállalatokkal kötött szerződések felülvizsgálatát, és közölte, hogy eleget tesz az európai szintű szankciókról hozott döntéseknek…
Eddig két kárpátaljai katona vesztette életét miközben Ukrajnát védte – jelentették ukrán hírportálok. Az egyik áldozat az ungvári, 29 éves…
Ukrajna a semlegességről és megfelelő biztonsági garanciákról is hajlandó lenne tárgyalni Oroszországgal – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség Volodimir Zelenszkij…
Ma reggel ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák Kijevben néhány órával azután, hogy robbanásokat lehetett hallani az Ukrán fővárosban. Volodimir Zelenszkij…
Az Európai Unió tagállamai állam- és kormányfői az éjszaka tartott csúcstalálkozójukon megállapodtak az Oroszország elleni új szankciócsomagról, amely az ország…
Románia egyelőre nem rendeli el a rendkívüli állapotot az orosz-ukrán konfliktus miatt – értesült a Digi24 hírtelevízió. Ennek lehetőségét először…
A NATO Oroszország ukrajnai inváziójára adandó összehangolt válaszáról egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Jen Stoltenberg…
Működésképtelenné vált az ukrán fegyveres erők légi bázisainak katonai infrastruktúrája - közölte ma az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint…
Idén remények szerint sor kerülhet a hagyományos március 15-ei felvonulásra Sepsiszentgyörgyön. Jelenleg a 48-’49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés márciusi…
Március 1-től az az Európai Unió megnyitja határait azon állampolgárok előtt is, akik az unióban nem, de az Egészségügyi Világszervezet…
A helyi adók és illetékek kifizetése alól is mentesülnek azok, akik volt politikai foglyok, hadifoglyok, kitelepítettek leszármazottjai. A teljes adókedvezményt…
A német szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggeszti az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi…