Letette a hivatali esküt Ligia Deca új oktatási miniszter
A Cotroceni-palotában tartott ceremónián az államfő is részt vett, aki az új tanügyi törvények elfogadását sürgette. Klaus Iohannis elmondta, hogy…
A Cotroceni-palotában tartott ceremónián az államfő is részt vett, aki az új tanügyi törvények elfogadását sürgette. Klaus Iohannis elmondta, hogy…
A Nemzeti Liberális Párt Ligia Deca elnöki tanácsadót jelöli az oktatási miniszteri tisztségre - erősítette meg az alakulat politikai bürójának…
Elkezdte a bajnokságot a címvédő Sepsi-SIC női kosárlabda csapata. A pontvadászat, az első forduló után kéthetes szünettel folytatódik. Nem úgy…
Több ezren tüntettek tegnap a fővárosi Győzelem téren a Románok Egyesüléséért Szövetség felhívására. A tüntetők az Egyetem téren gyülekeztek, majd…
Az Európai Unió tagországainak energiaügyekért felelős miniszterei megállapodásra jutottak arról, hogy extra illetékekkel kell számolniuk azoknak az uniós energiacégeknek -…
Az Egyesült Államok újabb, Oroszország számára költséges büntetőintézkedésekről döntött, válaszul Oroszország kísérletére, hogy Ukrajna több régióját is annektálja – közölte…
Berlinben tartja tisztújító kongresszusát az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN). A kongresszus első napján a konfliktusos helyzetben élő kisebbségek helyzetéről…
Sebastian Burduja kutatásért felelős miniszter veszi át ideiglenesen az oktatási tárca vezetését - jelentette be ma reggel Dan Cărbunaru kormányszóvivő.…
A szenátus első házként módosította az energiaügyi sürgősségi kormányrendeletet, ennek értelmében új szabályok vonatkoznak a kis- és közepes vállalatokra, valamint…
A szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentése érdekében az Európai Bizottság ajánlásában a minimáljövedelem-rendszereik korszerűsítésére szólította fel az európai uniós…
Szeptember 30-ától ismét lehet jelentkezni a romániai gépkocsipark felújítását célzó Roncsautó és Roncsautó Plusz program keretében nyújtott támogatásra - közölte…
Az Európai Unió által finanszírozott országos helyreállítási alapból lehetőség nyílik a kardiovaszkuláris kórház kivétele a sürgősségi kórház épületéből, mivel, a…