Két évre nő a szabadság örökbefogadott gyerek esetén
Az örökbefogadott gyerekek esetében is két év szabadság jár a szülőknek, eddig az összeszokási szabadság mindössze egy évre terjedt ki.…
Az örökbefogadott gyerekek esetében is két év szabadság jár a szülőknek, eddig az összeszokási szabadság mindössze egy évre terjedt ki.…
Sepsiszentgyörgy egyik hátrányos helyzetű övezetének tekintett Csíki negyedben nyitott közösségi központot a város önkormányzata civil szervezetekkel együttműködve. A létesítményben foglalkozásokat…
Az Európai Unió feladata betartatni az eddig meghozott Oroszország elleni szankciókat. Abban az esetben, ha bizonyított a szankcióknak az elkerülése…
Számos újítás szerepel a közvitára bocsátott tanügyi törvénycsomagban, amelynek a romániai magyar kisebbség számára is pozitív a hozadéka, azonban néhány…
Több éves kihagyás után rendezték meg a székelyudvarhelyi sportolók díjazását szombaton a Városháza Szent István-termében. Összesen 40 díjat osztottak ki…
Újabb mandátumot nyert az RMDSZ Nőszervezetének élén Biró Rozália, az ügyvezető elnök személye is változatlan, Csép Éva-Andrea tölti be ezt…
Kedden aláírták a Székelytámadt vár felújítási projektjére vonatkozó kivitelezési szerződést, ha az idő megengedi, márciusban már hozzá is látnak a…
A román környezetvédelmi minisztérium figyelemmel kíséri az ukrajnai építkezést a Bisztroje-csatornán, és nem engedélyez semmi olyan beavatkozást, ami veszélyezteti a…
Ukrajna és Litvánia is bojkottálja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ma kezdődő bécsi találkozóját, miután Ausztria engedélyezte az orosz…
Az RMDSZ Vargyasi Nőszervezetével bővült a Háromszéki megyei nőszervezet hálózat, amely immár tíz éve visz értéket a helyi közösségek életébe.…
A Neptun Deep nyíltvízi gázlelőhely kitermelésére készül az OMV és a Romgaz. Răzvan Popescu a Romgaz vezérigazgatója a Román Rádió…
Megközelítőleg 20.600 személy vesztette életét tavaly közúti balesetben az Európai Unióban, 3 százalékkal több, mint 2021-ben, de 10 százalékkal kevesebb,…