Elmarad a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója
A június végére tervezett nagyszabású eseményt ̶ amely hagyományosan a Forgatag elő-rendezvényének számít ̶ jövő év júniusában tartják meg –…
A június végére tervezett nagyszabású eseményt ̶ amely hagyományosan a Forgatag elő-rendezvényének számít ̶ jövő év júniusában tartják meg –…
Florin Cîțu pénzügyminiszter az első politikai döntéshozó, aki szerint előfordulhat, hogy szeptemberben a nyugdíjakat nem emelik meg a tervezett szintre.…
Környezetbarát munkahelyeket kell létrehozzon a világjárvány utáni gazdasági újjáépítés – jelentette ki az ENSZ főtitkára. Antonio Guterres szerint ezek a…
Az emberi jogi normák vonatkozásában egyre több kihívás jelentkezik, veszélyeztetve azokat az alapelveket, amelyekre Európa az elmúlt hét évtizedben épült…
Ludovic Orban miniszterelnök az este azt nyilatkozta: felkérte a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézményeket, hogy vizsgálják felül a rendőrök által elkövetett…
Határozottan visszautasította Klaus Iohannis államfő azt a felvetést, hogy karanténba helyezzék a 65 éven felülieket. Az államelnök hangsúlyozta, ilyen totalitárius…
A koronavírus-járvány megelőzésével járó kijárási megszorítások miatt egyre népszerűbbé válnak az úgynevezett E-sport rendezvények. A járvány előtt is léteztek bajnokságok,…
Megközelítőleg 10 napon belül érhetjük el a járvány csúcsát, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt napokban, sokan megszegték a…
1999 óta nem látott szintre, 15 dollár 65 centre esett vissza a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate könnyűolajfajta hordónkénti…
A női és a férfi kosárlabda-bajnokságokban is leginkább azért nem függesztették fel az idényt, mert a kormány átvállalta a sportolók…
Amint műsorainkban, híradóinkban beszámoltunk róla, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda virtuális barátságos mérkőzést "játszott" az újonnak épülő szentgyörgyi…
Átvette a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság szakmai bizottsága tegnap a hónap elején megvásárolt laborgépet, mától a székelyudvarhelyi kórházban is elvégezhető…