Az ukrajnai offenzíva addig folytatódik, amíg Moszkva minden kitűzött célt el nem ér
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kijelentette, hogy az ukrajnai offenzíva addig folytatódik, amíg Moszkva minden kitűzött célt el nem ér.…
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kijelentette, hogy az ukrajnai offenzíva addig folytatódik, amíg Moszkva minden kitűzött célt el nem ér.…
A Bukaresttől 90 kilométernyire lévő Dambovita megyei Doicesti község egykori hőerőművének helyén építi meg az amerikai NuScale Európa első kisméretű…
Az elmúlt 24 órában 7903 ukrán állampolgár lépte át a határt. Ez 17,4 százalékkal kevesebb az előző napon jegyzettnél -…
Romániában egyetlen majomhimlős vagy majomhimlő-gyanús esetet sem regisztráltak - közölte az egészségügyi minisztérium. A szaktárca azt követően közölte ezt a…
Megnyerte a Román Kupát a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ezzel kivívta annak a jogát, hogy részt vegyen a Konferencia-liga selejtezőjében. A…
Világszerte kilencmillió halálos áldozatot követelt 2019-ben a környezetszennyezés - áll a The Lancet tudományos folyóirat tegnap közzétett jelentésében, amely hozzáteszi,…
Megváltoztatták a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért tervezett tiltakozás időpontját és helyszínét – a változtatásról Balla Imre,…
Nem döntött tegnap a Maros megyei főtanfelügyelőség a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetére ideiglenes megoldást biztosító önkormányzati határozati javaslatról, átküldték azt…
A Marosvásárhelyi Rádió szervezésében ismét sor került a Maros-parti takarításra, amely - Szász Attila főszerkesztő szavaival élve - idén inkább…
Beiktatták hivatalába Novák Katalint, Magyarország első női köztársasági elnökét. A Kossuth Lajos téren mondott ünnepi beszédében minősített felelősségének nevezte hogy…
Tegnap délelőtt a gyermekek már birtokba vették az Erőss Zsolt Arénában kialakított Szöcskedomb elnevezésű gyermeksarkot. Az apróságokat Sógor Enikő, Csíkszereda…
A gyergyószentmiklósi, székelyudvarhelyi, aradi, brassói és temesvári távfűtési számlák kifizetésére utalt ki támogatást a fejlesztési minisztérium. A közel 60 millió…