UNITER-díjat kapott Váta Lóránd és László Csaba is
Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze kapta a legjobb férfi főszereplő díját a Román Színházi Szövetség (UNITER) tegnap…
Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze kapta a legjobb férfi főszereplő díját a Román Színházi Szövetség (UNITER) tegnap…
Bár a szervezők még az idei fesztivál lebontásán, illetve az elszámolásokon dolgoznak, már tudni lehet, hogy jövőben mikor szervezik meg…
Elemi iskola épül Marosvásárhelyen, az egykori zsidó iskola udvarán. A régi épületet a magyar kormány támogatásával vásárolta meg és újítja…
Tájékoztatjuk hallgatóinkat, hogy csütörtökön és pénteken a Marosvásárhelyi Rádió 13 és 17 óra között a Vibe fesztivál helyszínéről, Marosszentgyörgyről jelentkezik.…
Idén kilencedik alkalommal szervezik meg a Vásárhelyi Forgatagot, amelyre augusztus 23. és 28 között kerül sor a marosvásárhelyi vár udvarán.…
Az A-kategóriás műemléket Kovászna Megye Tanácsa és Bodok község önkormányzata közösen vásárolta meg 2014-ben. Az oltszemi kastélyban működő gyerekotthont nemrég…
Újra hagyományos formában szervezik meg az 1931-es indulása óta több kényszerű szünetet tartó rendezvényt, az Ezer Székely Leány Napját. Idén…
50 banival csökkentette az üzemanyag literenkénti árát a kormány. A kedvezmény fele a költségvetésből származik, míg a másik 25 bani…
Díszpolgári címeket adtak át tegnap este Marosvásárhelyen, a jubileumi, 25. városnapok nyitányaként. A Kultúrpalota Tükörtermében azokat a személyeket díjazták, akik…
Literenként ötven banival kompenzálják az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését, ennek a felét állja az állam - jelentette be a miniszterelnök.…
A héten startol a Marosvásárhelyi Napok jubileumi kiadása. Június 23-án, csütörtökön 18 órakor a marosvásárhelyi várban különleges programmal várják az…
A Szociáldemokrata Párt szerint sürgősen meg kellene vitatni a kormánykoalícióban, hogy maximálják az üzemanyagok árát, vagy korlátozzák az árrést a…