December első napján indul a síszezon a Madarasi Hargitán
Már november végén beüzemelték a hóágyúkat, ennek és a lehullott hónak köszönhetően a síelők csütörtöktől kipróbálhatják a Kicsi Súgó pályát.…
Már november végén beüzemelték a hóágyúkat, ennek és a lehullott hónak köszönhetően a síelők csütörtöktől kipróbálhatják a Kicsi Súgó pályát.…
Két nagy jelentőséggel bíró döntést hozott Marosvásárhely városi tanácsa, amelyek értelmében megépül a mélygarázs a Park Szálló területe alatt, illetve…
Akár egy hónapot is csúszhat Románia schengeni csatlakozása- jelentette ki tegnap Klaus Iohannis államfő. Az elnök Lucian Bode belügyminiszterrel együtt…
Soós Zoltán Marosvásárhely polgármestere kilátásba helyezte az egészségügyi szükségállapot kihirdetését, a közterületek nem megfelelő tisztasága, illetve a háztartási hulladék el…
12,5 százalékponttal növekszik a nyugdíjpont Romániában január elsejétől – többek között erről döntött a kormánykoalíció tegnap esti ülésén. A nyugdíjpont…
Elrajtolt a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, amelyre 50 millió lejt különítettek el - tájékoztatott a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága.…
Dégi László Csabát választották az Európai Rákszervezet elnökévé a 2023–2026 közötti időszakra. A szervezet legfőbb feladata az európai rákellenes terv…
Marosvásárhelyen a Grand Hotelben szervezték meg november 18-án a Városi, városközi és metropolisz övezeten belüli közlekedési igazgatóság havi gyűlését, ahol…
Átadták Marosvásárhelyen az IncubCentert, ahol legalább 25 építkezési cégeknek fognak segíteni az elindulásban, fennmaradásban. Bár az építőanyagárak egyre magasabb lakásokra…
Az Európai Bizottság számba vette a schengeni szabályok alkalmazása terén elért eredményeket, és megállapította, hogy Bulgária, Románia és Horvátország készen…
Bár korunk helyzetét felmérve erős ábrándnak tűnhet az az elképzelés, hogy valóban senki ne éhezzen, élete alapfeltételeit illetően ne nélkülözzön,…
Az Európai Bizottság várhatóan ma vitatja meg a schengeni térség bővítéséről szóló jelentést. Az Agerpres által idézett európai források szerint…