Amerika szerint meghalt az Iszlám Állam vezetője
Meghalt az Iszlám Állam első számú vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi, írta a Newsweek. Az amerikai lap katonai forrásai szerint egy…
Meghalt az Iszlám Állam első számú vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi, írta a Newsweek. Az amerikai lap katonai forrásai szerint egy…
Bizalmat kért a Parlamenttől a Nemzeti Liberális Párt által alakított kormány számára ma Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt, az alakulat elnöke. Ludovic…
Általános őszi nagytakarításra kerül sor Marosvásárhelyen október 21 – november 23-a között, amely során elszállítják a háztartásoknál felhalmozott hulladékot –…
Székelyudvarhelyen holnap több utcában is elkezdik a szolgáltatást az új gázvezetéken – tájékoztat közleményében a polgármesteri hivatal. A biztonságos átállás…
Romániában naponta mintegy 6.000 tonna, fogyasztásra alkalmas élelmiszert dobnak a szemétbe – derül ki a bukaresti élelmiszerbank adataiból. Közben az…
Marcel Ciolacu képviselőházi elnök ma közölte: megkapta Ludovic Orban kijelölt kormányfő levelét a kormány beiktatásának javasolt ütemtervről. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem…
Már megkapta a mezőgazdasági támogatások előlegét a Brassó megyei gazdálkodók egynegyede. A mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökségek idén október 15-én…
A nyilvánosság elől eddig rejtegetett filmfelvétel birtokába jutott a Libertatea napilap, amely ma délelőttől online videoműsorban mutatja be a 2015.…
Az iskolai heti óraszám csökkentése 25 ezer pedagógus elbocsátását vonhatja maga után - áll a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége által…
Kvórumhiány miatt elmaradt a mára meghirdetett marosvásárhelyi önkormányzati ülés, amelyen a költségvetéskiegèszítésről kellett volna szavazniuk a tanácsosoknak. Kovács Levente az RMDSZ…
Brassó megyében egyre nagyobb gondot jelent az, hogy lakott területekre is bemegy a medve – nyilatkozta tegnap a megye prefektusa.…
Aláírta Laura Codruţa Kövesi európai főügyészi kinevezését az Európai Parlament részéről David Sassoli elnök, az Európai Unió Tanácsának részéről pedig…