Ludovic Orbant bízták meg kormányalakítással
A Nemzeti Liberális Párt elnökét, Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással, Klaus Iohannis államfő. Beszédében Klaus Iohannis közölte: átmeneti kormányról van…
A Nemzeti Liberális Párt elnökét, Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással, Klaus Iohannis államfő. Beszédében Klaus Iohannis közölte: átmeneti kormányról van…
Az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is elfogadta Laura Kodruta Kövesi kinevezését az európai főügyészi tisztségre. Frunda György jogász elmondta, hogy…
Idén is megtartották a X. Székelyföld Napok keretén belül az Europa Nostra-díjas néhai Kovács Piroska emlékének is szentelt Székelykapuk Napját…
Politikai források szerint Klaus Iohannis államfő várhatóan holnap vagy holnapután jelenti be, hogy kit bíz meg kormányalakítással. A Nemzeti Liberális…
A vezetés közbeni mobiltelefon használatot szigorító törvény hatályba lépésének első nyolc órájában csak Bukarestben 35 bírságot róttak ki, összesen 30…
Az elavult román haditechnikára, valamint a hadsereg kiszolgáltatottságára hívja fel a figyelmet az Adevărul című jobboldali újság. A lap elemzése…
A rendszerváltozás óta nyolcadik alkalommal tartanak ma önkormányzati választásokat Magyarország 3177 településén. A választók polgármesterjelöltekre, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi…
Eliud Kipchoge – ha hitelesíthető rekordként nem is jegyezhető módon, de sporttörténelmet írt Bécsben. Tegnap 8:15 és 10:15 óra között.…
Sürgősen szükség van az oktatókat védő törvényre a tanügyi rendszerben, és az iskolának biztonságos térnek kell lennie mind a diákok,…
Mától akár 1000 lejes büntetésre is számíthatnak azok a sofőrök, akik vezetés közben használják mobil telefonjukat. Az új közlekedési szabályok…
Október 12-én hatályba lépnek azok a KRESZ-módosítások, amelyek az eddiginél sokkal szigorúbban büntetik a vezetés közben mobiltelefont kezükben tartó autósokat.…
Megbukott a Dancila-kormány – közölte ma délután, fél 3 után a Digi24 hírtelevízió. A Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a…