Winkler Gyula szerint a fiatalok nélkül nem lesz változás
Az igazi változás érdekében az ifjúságnak vállalni kell a politikai cselekvést – véli Winkler Gyula európai parlamenti képviselő.
Az európai diákok jóléte és társadalmi autonómiájáról, a Sapientia Egyetem kolozsvári karán tartott mai előadásában a politikus úgy fogalmazott: minden európai országban a fiatalok elégedetlenek a perspektívával, amelyet a társadalom felmutat számukra. Ez annál is inkább jellemző Romániára, ahol a fiatalok radikális reformokat követelnek, a túl hosszúra sikeredett átmenet lezárását, a korrupció felszámolását és az európai értékhez való felzárkózást sürgetik. A fiatalok elvárásainak erős a jogosultsága, ennek ellenére ezeket nem lehet egyik napról a másikra, egyetlen, bármennyire is radikális, döntéssel megvalósítani – mondta, majd hozzátette: a fiatalok elvárásait mélyreható változás révén lehet teljesíteni, amelyre máig nem volt megfelelő politikai akarat Romániában. A reális változás érdekében, a fiataloknak a politikai cselekvést is vállalni kell, nekik kell elsősorban aktív politikai szerepet vállalni, ahhoz, hogy a politizálási stílus megváltozzon Romániában – hangsúlyozta beszédében az RMDSZ EP-képviselője.