Vizsgálati fogságba helyezte Majeczki Izabellát, Gyergyószentmiklós főügyészét
Vizsgálati fogságba helyezte a Bukaresti Táblabíróság korrupció gyanúja miatt Majeczki Izabellát, Gyergyószentmiklós főügyészét.
A tegnap őrizetbe vett és Bukarestbe szállított főügyészt a Korrupcióellenes Ügyészség azzal gyanúsítja, hogy 2011-ben két tehenet, három juhot és két bárányt fogadott el azért, hogy kedvezően záruljon az ügyészségi vizsgálat két – erőszakos cselekményekért előállított – személy ügyében. Az Ügyészség mai közleménye szerint idén augusztusban úgy próbálta eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető azt nyilatkozta, hogy pénzért adta el az állatokat. A korrupcióellenes nyomozók azzal is gyanúsítják a főügyészt, hogy egy ügyészségi dosszié gyors lezárása ígéretével próbálta érvényesíteni az élettársa építővállalatának üzleti érdekeit. A hatóságok tízezer lejre becsülik az okozott kár értékét. Majeczki Izabella az egyetlen vezető tisztséget betöltő magyar nemzetiségű ügyész Székelyföldön. A gyergyószentmiklósi ügyészség áprilisban azzal került az erdélyi magyar sajtó érdeklődése középpontjába, hogy hivatalból indított vizsgálatot olyan gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények ügyében, amelyeken Wass Albert műveiből olvastak fel.
MTI